2018. november 19.          elemzés, vállalkozásalapítás, Kaposvár

Miért van ennyi új vállalkozás Kaposváron

Aki nyitott szemmel járt az elmúlt időszakban Kaposváron, az lépten-nyomon találkozhatott valamelyik újonnan nyílt üzlet kirakatával vagy az indulással kapcsolatos hirdetésével. Helyi lakosként az ember általában szívesen találkozik ezekkel a hírekkel, hiszen ez azt jelenti, hogy bővül a választási lehetősége, ha vásárolni akar valamilyen új terméket vagy szolgáltatást.

A jelenség mögött rejlő lehetséges okokra, miértekre, esetleges következményekre keresem a folytatásban a választ.

(MEGJEGYZÉS 2018 NOV.: Ebben az írásban egy olyan elemzést olvashatsz, ami 2017 novemberében készült. Az adatok, a felhasznált statisztikák és a megállapítások arra a vizsgált időszakra vonatkoznak.)

Csökken és nő is a cégek száma

Magyarország egyik legnagyobb cégadatbázisával és cégminősítő rendszerével rendelkező Bisnode rendszeresen közöl összesített statisztikákat a hazai vállalkozások helyzetének alakulásáról.

Ebben az utóbbi években jól látható, hogy a 2008-as válság hatására a magyar vállalkozások száma folyamatosan csökken. Ez a közel 10 éve tartó folyamat az idei év első felére lassult le teljesen, annyira, hogy 2017. első negyedévben már közel 1000 céggel volt több országosan, mint 2016 végén.

Forrás: Bisnode

Külön érdekesség, hogy 1 éves viszonylatban országosan mindössze 3 megyében emelkedett a cégek száma, és abból Somogy volt az egyik. 9 798-ról 9 823-ra. 

Ebből is látszik, nem biztos, hogy rosszul érzékeljük, hogy több vállalkozás van Kaposváron is körülöttünk, nézzük meg a folytatásban miből is adódhat ez.

Növekvő vállalkozási kedv

Mi okozza?

Az, hogy egy személy milyen indíttatásból dönt úgy, hogy vállalkozás alapításra adja a fejét, az mindig egy összetett, külső és belső ráhatásokkal teli folyamat eredménye.

Jelen írásnak nem célja, hogy kifejezetten az egyén szintjére fókuszálva elemezze, melyek azok a befolyásoló tényezők, amik miatt megszülethet ez a döntés, de a legfontosabbak talán, hogy:

  • nem talál már kihívást az alkalmazotti állásában/ nem jön ki a főnökével, esetleg úgy érzi, ő tudná ezt sokkal jobban is csinálni
  • kényszerből – megszűnt korábbi munkahelye és ebben látja a kiutat
  • átveszi a családi vállalkozást
  • külföldről hazaköltözve a kint megspórolt pénzéből valósítja meg álmát
  • elindul valamilyen vállalkozástindítást támogató pályázaton

Koncentrálva a másik oldalra, nézzük inkább meg, mik lehetnek azok a külső tényezők, amik napjainkban élénkítik a vállalkozói kedvet.

Pénz, Pénz és Pénz

Sikerült szinte teljesen magunk mögött hagyni a 2008-as válság okozta problémákat. Globálisan és itthon is felívelő pályán a gazdaság, növekszik a termelés, a fogyasztás, jelentős mennyiségű pénz jön az EU-tól, nőnek a fizetések, csökken a munkanélküliség.

Kisebb-nagyobb problémákat leszámítva nyugalom van, ami jelentősen kedvezni tud a pozitív vállalkozási kedvnek.

Rendkívül alacsony jegybanki alapkamat

Jelen sorok írásakor (2017 november) a jegybanki alapkamat 0.9%.  Az ábrán pirossal jelölt sáv megmutatja, hogy ez bizony folyamatosan csökkent az elmúlt évek során. Miben befolyásolja ez a tény a vállalkozási hajlandóságot?

Forrás: VG.hu

Mielőtt erre válaszolnék, nézzünk meg még egy ábrát az átlagkeresetek alakulásáról:

A grafikonon jól látszik, hogy a hazai átlagkeresetek is megindultak szépen felfelé az elmúlt években. A képet nyilván árnyalja, hogy jelentős eltérések lehetnek megyénként, régiónként, de azért az emelkedés mindenhol megfigyelhető. Látjuk tehát, hogy a bérek nőnek, az infláció alacsony, a kamat szinte láthatatlan.

De miért fontos a kamat?

2 okból is! Egyrészt, ha úgy nagy átlagban nő az embereknél a készpénzállomány, leginkább 3 dolgot tehetnek vele.

  1. elköltik (fogyasztásra vagy hiteltörlesztésre)
  2. berakják a bankba vagy a párna alá,
  3. befektetik.

Azzal szerintem a lakosság egy nagyobb része szembesült már, hogy ha szeretné pénzét bankban lekötni, csak alacsony kamatozás mellett teheti azt meg. Így aki tőkéjét jobban gyarapítaná, kénytelen elmozdulni a kockázatosabb befektetések irányába.

És lényegében ilyen a vállalkozásalapítás is. Ahol jóval nagyobb kockázatvállalás mellett belevágunk egy üzleti ötlet megvalósításába, azzal a reménnyel, hogy spórolt pénzünkből többet hozzunk ki, mintha azt máshova fektetnénk.

Így tehát az alacsony jegybanki alapkamat is lehet a növekvő vállalkozási kedvnek egy felhajtója.

Van egy másik aspektusa is az alacsony kamatnak, mégpedig az alacsony kamatszinten elérhető vállalkozói hitelek, ahol bizonyos konstrukciók esetén már 0% mellett is (de mindenképpen alacsonyabban, mint az elmúlt jó pár évben bármikor) forráshoz juthatnak a az induló cégek. Ez szintén lehet egy erősítő tényező.

A Forbes-hatás

A pénz önmagában szerintem sosem elég, kell hozzá egy sokkal fontosabb mozgatórugó: a pozitív várakozási kedv is.

A gazdasági növekedés időszakaiban az emberek várakozását és jövőbe látását jobban áthatja a pozitivizmus, nagyobb mértékben hajlandók kockázatot vállalni, több időt, pénzt, energiát fektetni olyan dolgok megvalósításába, aminek később lesz csak eredménye.

Jobban bíznak magukban és az ötletük megvalósíthatóságában, ami kulcsfontosságú a vállalkozásindítás döntésének meghozásában.

 

Mi az a Forbes hatás?

Az utóbbi pár évben elindult itthon egy olyan markáns folyamat, amelynek eredményeként rendszeresen és egyre nagyobb számban találkozhatunk pozitív, követendő, sokszor szívmelengető vállalkozói példákkal. Ezt hívom Forbes hatásnak, hiszen ezeknek egyik élharcosa lett a magazin. Ezek szintén pozitívan tudják befolyásolni a vállalkozói kedvet, hiszen ha más történetén keresztül is láthatjuk, hogy piaci alapon is lehet esély a sikerre, könnyebben elhisszük, hogy nekünk is menne hasonló helyzetben.

A vállalkozó, mint fogalom társadalmi megítélése is kezd szerencsére más értelmezést nyerni az utóbbi években. Részben a fentieknek köszönhetően, részben mert eltűnőben vannak a 90-es évek emblematikus ügyeskedő, feketéző figurái.

 

A korlátlan mennyiségben elérhető tudásanyag

Hasonlóan fontos szerepe lehet a vállalkozó kedv növekedésében, az internetnek köszönhetően szinte korlátlan mennyiségben elérhető információ, tudásanyag, képzés, blog, vagy éppen útmutató.

Legyen az vállalkozás alapítás és működtetés, pénzügy, marketing, vagy éppen vevőszerzés, ha kellően erős az elköteleződésünk a tanulás és fejlődés iránt, akkor gyorsan, olcsón és egyszerűen beszerezhetünk szinte bármilyen tudást és korábbi tapasztalatot a témával kapcsolatban.

Ehhez a kollektív tudásanyag bővítéséhez szeretnénk mi is hozzájárulni saját blogunkon keresztül, tapasztalatainkat és szakmai anyagokat megosztva. Ha érdekel a téma és szükséged lenne valamilyen információra, keress minket bizalommal vagy látogass vissza az oldalra, hiszen hetente jelentkezünk majd új tartalmakkal.

Pénz + pozitív várakozás + elérhető tudásanyag = sikeres vállalkozás?

A fentiekből látható, hogy napjainkra jellemző a több vagy könnyebben elérhető pénz, a pozitív várakozás és az egyszerűbben megszerezhető tudás.

De ez lenne a biztos siker receptje? Nem igazán, arra viszont közvetve mindenképpen hatnak, hogy több vállalkozást látunk magunk körül.

Azért is érezhetjük mert:

  • ha a számokat nézzük, valószínűleg tényleg többen vannak, mint 1-2 évvel korábban.
  • Kaposváron is jelen vannak az ötlettel, tőkével, kockázatvállalási hajlandósággal rendelkező emberek.
  • manapság sokkal egyszerűbben és hatékonyabban tudnak indulásukról hírt adni az üzletek, mint korábban. Ez is torzíthatja az érzetünket, hiszen könnyebb belefutni 1-1 ilyen hírbe.
  • A pozitív külső környezet hatására egyszerűbb helyben működő szolgáltató vagy kiskereskedelmi vállalkozásba fogni, hiszen mind a tőkét, mind a tudást rövidebb idő alatt lehet összeszedni, mint korábban. Nyílnak is szép számmal a szépségipari és vendéglátós vállalkozások a környékünkön is.

 

Eljön-e a Kánaán mindenkinek?

Valószínűleg nem. Bár a lakosság számára egyértelműen pozitív, hogy bővül a választék étkezés, vásárlás, szabadidőeltöltés, szórakozás terén, illetve nő az átlagkereset, bizonyos szegmensekben öldöklő harc folyik a vállalkozások között a vásárlók kegyeiért.

Kisvárosunk lakosság száma a régióhoz hasonlóan évről-évre csökken valamennyivel, ami természetesen távozó fizetőképes embereket is jelent.Helyenként már most túl sok az eszkimó és kevés a fóka.

Egy új üzlet indítása sokmillió forintba is belekerülhet, ami kemény munka és nagy adag szerencse mellett is évek alatt hozhatja csak vissza a befektetett tőkét. A statisztikák szerint ez a vállalkozások egy kisebb hányadának sikerül csak, a legtöbbjük nem éri meg az 5. évét.

Amit érdemes lehet megfogadni:

  • számoljunk, számoljunk, számoljunk, mielőtt belevágunk egy új ötlet megvalósításába
  • képezzünk megfelelő tartalékot az indulás utáni időszakra is, sokszor, 1,5 év is eltelhet, mire a vállalkozás elkezd nyereséget termelni
  • képezzük folyamatosan magunkat és célközönségünket is
  • kötelezzük el magunkat a minőségi szolgáltatás mellett
  • marketingezzünk folyamatosan. Ma már nem elég valamit megnyitni, el is kell azt helyezni a lakosság gondolkodásában, nem egyszer, hanem folyamatosan. A vásárlási döntés legritkábban születik meg éppen akkor, amikor az adott hirdetésünk pont aktív, ezért folyamatosan és rendszeresen, több csatornán kell kommunikálni leendő és meglévő fogyasztóinkkal.
  • készüljünk fel rá, hogy bármit is tippelünk az indulás, nyereségessé válás idejével kapcsolatban, biztosan hosszabb ideig fog tartani 🙂

*A cikkben használt Bisnode elemzés ide kattintva érhető el.

Zoltán

A Vevőszerző Műhely társalapítója, marketing és menedzsment diplomás közgazdász, online vállalkozó. A blogon olyan tapasztalatokat, tippeket vagy érdekesebb dolgokat osztok meg, melyek akár neked is hasznosak lehetnek, ha érdekel a marketing világa. Kérdés esetén keress bátran.

Hogy jobban pörögjön az üzlet!

Értesülj elsők között!

Ha nem szeretnél lemaradni szakmai útmutatóinkról, elemzéseinkről és ajánlatainkról, kattints a gombra:

Vevőszerző Műhely 2018….|….Minden jog fenntartva….|….Adatkezelési nyilatkozat….|….Impresszum

Hogy jobban pörögjön az üzlet!

Vevőszerző Műhely 2018
Minden jog fenntartva
Adatkezelési nyilatkozat
Impresszum

Szakmai írások, elemzések, ajánlatok elsőkézből!

Nincs spam, nincs kéretlen tartalom, csak olyat küldünk, amit mi is szívesen olvasnánk.
Ha mégsem tetszene, 1 kattintással leiratkozhatsz.

Üdv a Műhelyben! :)

Heti Akciók Kaposvár

Kérjük, írd be email címedet a regisztráció megkezdéséhez.

Köszönjük! Néhány percen belül megérkezik címedre a regisztráció befejezéséhez szükséges email.

Kérjük, írd be email címedet a regisztráció megkezdéséhez. Ezután levélben elküldjük a jelentkezési lapot. Ennek kitöltése kb. 15 percet vesz igénybe tőled.

Köszönjük! Néhány percen belül megérkezik címedre a regisztráció befejezéséhez szükséges email.

Kérjük, írd be email címedet és vállalkozásod nevéd, melyre korábban elkészítettük Heti Akciók Kaposvár adatlapodat. Erre hamarosan megküldjük belépési adataidat, amelyekkel a hirdetéseket tudod felvinni.

Köszönjük! Hamarosan megküldjük a belépést a fiókodhoz.

Share This

Tetszett az írás?

Oszd meg ismerőseiddel is! Köszönjük :)